Forvo, a világ legnagyobb hangosszótára

Sokunkkal előfordult már, hogy rá voltunk kényszerülve egy idegen szó helyes kiejtésére, vagy csak a puszta kíváncsiságból szerettük volna megismerni egy-egy szó kiejtését. Ehhez vagy kerestünk egy anyanyelvi ismerőst, vagy beszédszintetizátorhoz fordultunk, esetleg beszereztünk egy hangosszótárat a megfelelő nyelvhez. A közösségi-alapú Forvo mellett nem lesz ezekre szükségünk!

Forvo

A Forvo weboldal elve a Wikipedia-hoz hasonló, vagyis a látogatók töltik fel azt tartalommal. Ez esetben azonban nem szöveges cikkekről, hanem hanganyagról, egész pontosan kiejtett szavakról van szó. A mottó kicsit túlzás ugyan, de jól mutatja a célt: “All the words int he world. Pronounced”, vagyis “A világ összes szava. Kiejtve”.

A jelenleg 100 000 szavas adatbázis gyarapodása gyakorlatilag két úton történhet: vagy valaki úgy érzi, hogy anyanyelvén hasznos szavakat tud feltölteni, vagy valaki egy idegen nyelven szeretne hallani valamit. A szavak feltöltéséhez nem szükséges azonnal kiejtést is fűzni, így lehet tulajdonképpen kérni valakit, hogy valaminek a kiejtését ossza meg velünk.
A felvétel nagyon egyszerű, egy Flash-alapú kis programmal lehet a számítógéphez csatlakoztatott mikrofonnal felvenni a hangunkat. MP3 feltöltés jogi okokból nem lehetséges, csak élő felvétel (de letölteni lehet a hangokat!).
A kiejtésekhez, szavakhoz több információ is tartozik. Jelenleg természetesen meg van adva a megfelelő nyelv, ahol a szó szerepel. Meg lehet adni hozzá címkéket, ami a keresést teszi egyszerűbbé. Szintén közösségi alapon történik a felvételek szűrése, hiszen ötös skálán osztályozhatjuk a felvett anyagot, a legjobb szavazatokat kapott kiejtés lesz az alapértelmezett. Erre szükség is van, mivel sajnos hagy némi kívánnivalót maga után néhány felvétel, és sokszor nem anyanyelvi kiejtéssel is találkozhatunk.
Valamint nagyon hasznos dolog, hogy a kiejtéseket térképen is látjuk, így a nyelvész kedvűek akár a különböző dialektusokat is tanulmányozhatják (megfelelő mennyiségű kiejtés esetén természetesen). A Wikipedia szó kiejtési térképe például így néz ki:

forvo

A Forvo egy nagyon jó kezdeményezés, és bár még elég kicsinek mondható az adatbázisa, már nekem is többször segítségemre volt. Remélem, hogy minél többen hasznosnak fogják találni a rendszert, és egy-két éven belül már nem kell kérni szavakat, hanem a legtöbb keresett szót egyből megtalálhatjuk rajta!

Megjegyzés írása